Játékosok tulajdonságai

A Játékosok oldalon a megjelenő információk melett láthatod a játékosok jelenlegi képességszintjét is, a játékosmegfigyelői és edzői megjegyzésekkel együtt. Az edzéseket, amelyeket a játékosok kaptak, szintén láthatod az oldalon percalapú kiírással. A jelenlegi képességszintnél figyelembe vesszük az edzői és játékosmegfigyelői megjegyzéseket, valamint a választott edzésfajta mellett a pályán töltött percek számát. Ha valamely játékosmegfigyelői,vagy edzői megjegyzés a képességszint maximális kiedzéséről jelent, akkor a jövőben ez is helyesen lesz az adott képességnél mutatva.
jatekos2.jpg

Edzéstippek az edzőtől - ez egyszerűen azt jelenti, hogy a játékos ebből a képességből fejleszthető a legtöbbet (a megjegyzés alapjául a jelenlegi és maximális képességszint közötti különbség szolgál). Ez például azt is jelentheti, hogy említett képességből katasztrofálisról gyengére tudod fejleszteni, de a játékosnak lehet más pl. jelenleg gyengéről jóra fejleszthető képessége is.


A percek száma minden képességnél látható, amelyet az adott edzéssel a pályán töltött a játékos. Az összes perc is látható, valamint az utolsó szintlépés óta pályán töltött percek száma is az adott képességnél. Az edzésperceket a pályán töltött percek, a pozíció, az edzéstípus és az elsődlegesnek, vagy másodlagosnak beállított edzésfajta alapján számítjuk.

Például: ha másodlagos edzésnek a rövid passzok edzést választod és a játékosod a teljes 90 percet a pályán töltötte középpályásként, akkor 45 perc átadás edzés adódik a játékosod képességéhez (effektív edzésperc)


A Kézikönyvhöz kattints ide!